Ha óvatosan megnyomod az oroszlánszáj néven is ismert tátika - Antirrhinum - virágát a mutató- és hüvelykujjaddal, akkor kinyílik, mint egy apró száj - innen kapta a nevét.A növénynek sokféle színváltozata van, és vidám, ragyogó színekkel árasztja el a balkonládát. Az oroszlánszájat fehér virágú növényekkel vagy hasonló színű virágokkal társíthatod: a lehetőségek száma végtelen.Bár a növénynek létezik olyan típusa, amely akár a 200 cm-es magasságot is elérheti, jelen esetben a zömökebb változatával foglalkozunk - amely mellesleg jobban is érzi magát a balkonládákban. A tátika nagyjából 10-30 cm magasra nő bokorszerűen. A levelek hosszúkásak és sötétzöldek, a virágzási időszak alatt pedig - amely júniustól októberig tart - fehér, piros, sárga, rózsaszín és kétszínű virágokkal lepi meg tulajdonosát.

Hogyan tartsd?

A tátika napos helyen mutatja meg igazán virágzó kedvét, de félárnyékban szintén jól fejlődik. Figyelj arra, hogy rendszeresen öntözd, a túlöntözést azonban kerüld! Az elnyílt virágokat pedig igyekezz mindig eltávolítani, hogy egészen őszig meghosszabbítsd így a virágzást.

A szegfű (Dianthus) a kétszikűek (Magnoliopsida) osztályának a szegfűvirágúak (Caryophyllales) rendjéhez, ezen belül a szegfűfélék (Caryophyllaceae) családjához tartozó nemzetség. A szegfű nemzetség igen népes, a mintegy 300 faj főleg az északi félgömb mérsékelt övi területein terjedt el, géncentrumuk a Földközi-tenger környéke.

Valamennyi szegfűre jellemző a forrt, cső alakú, sokerű csésze, legfeljebb a cső közepéig érő 5 cimpával, alján pedig pikkelyszerű fellevelekkel. Általában fénykedvelők. A szegfű már az ókorban is népszerű volt, a Római Birodalomban Jupiter virágát tisztelték benne. Az európai középkorban az állhatatos szerelem, a házasság jelképeként szerepelt; Rembrandt egy híres képe is ekképpen ábrázolja.

Manapság gyakran ajándékozzák Anyák napján, esküvőkön, évzárókon és a természetesen a szerelmesek. Latin eredetű angol neve - carnation - egyben a csodálatra, szerelemre, hálára is utal. Spanyolország nemzeti virága, a Baleár-szigeteken az autonóm tartomány jelképe. Portugáliában az 1974-es vértelen hatalomátvétel névadójává vált (Szegfűs forradalom).

Az ibolya (Viola) az ibolyafélék családjának névadó és egyben legnagyobb nemzetsége mintegy négyszázötven fajjal. Fajai megtalálhatók minden trópusi és szubtrópusi területe, emellett az északi és a déli mérsékelt égövbe is benyomulnak – dél felé egészen a Tűzföldig, Dél-Afrikáig és Új-Zélandig. Az Andokban megtelepedett fajok némelyike 4600 m-ig is felkapaszkodik. Lomblevelei nagyon változatosak; gyakran levélrózsában állnak. Egyes fajok levele lándzsás, másoké igen széles, szárnyas, ujjas vagy akár pajzs alakú is lehet. A magashegyi fajok apró, bőrnemű, éles-szögletes, sokszor pikkelyszerű levele a megvastagodott hajtásra borul. Öttagú, illatos virágainak két középső szirma eláll vagy lefelé konyul. Az illatát adó illóolajokon kívül az levele és virága nyálkaanyagokat is tartalmaz. Porzóik két hosszú, nektártermelő nyúlványa egy hasonló színű nektárvonallal együtt az alsó szirom sarkantyúszerű kiöblösödésébe nyúlik bele. A porzókon túlnyúló bibe igen sokféleképpen osztott; kiszélesedő és bögreszerűen bemélyedő egyaránt lehet. A virág sokszor ki sem nyílik, ilyenkor a növény önbeporzó (kleisztogám). Termése tokszerű. A fajok többsége évelő lágyszárú, néhány félcserje, egy csoportjuk egy- vagy kétéves lágyszárú. A magashegyi fajok leveleinek epidermisze (bőrszövete) a külső sejtfal megvastagodásával hatékonyan csökkenti a párologtatást. A többi ibolyaféléhez hasonlóan a névadó nemzetség virágait is rovarok porozzák be. Amikor a nektárra gyűlő rovarok szétnyomják a porzókat, az ezek közé bepotyogott virágpor rájuk tapad. Az, hogy milyen rovarok látogatják ezeket a virágokat, alapvetően a sarkantyú hosszától függ. Ez lehet nagyon rövid (mint például a sárga ibolyáé (Viola biflora), de lehet nagyon hosszú is, mint a Viola calcarata virágáé.

A rózsa (Rosa) egy a rózsafélékhez tartozó növénynemzetség, illetve az ide tartozó cserjék virága. Több száz vadrózsafajt tart számon a tudomány, mind az északi félgömbre, főleg a mérsékelt égövre jellemző növény. Az egyedek egy tüskés bokor- vagy kúszónövénycsoportot alkotnak, mely akár a 2–5 m magasságot is elérheti, ritkán a többi növény fölé, 20 m magasságba is szökhet.

A név a latin rosa főnévből eredeztethető, amelyet az ógörög nyelv hagyatékait is őrző oszk nyelvből kölcsönzött (rhodon, aiol formában: wrodon), ezen kívül a szó gyökerei lelhetők fel az arámi (wurrdā), az asszír wurtinnu, az óiráni *warda (vö. örmény: vard, aveszta: warda, szogd: ward, párthus: wâr) nyelvben.

Már a rómaiak is számos gyógyszert és édességet készítettek belőle, és használták illóolaját is. A középkorban a török udvarban valóságos kultusza alakult ki: gyűjtötték, nemesítették és fogyasztották. A megfelelő fajtájú rózsákból rózsaolajat, rózsavizet, zselét, sörbetet és dulcsászát (mézes édességet) készítettek. A rózsák mérete, illata, íze igen változatos. A régi nemesítések (Rosa rugosa) virágai ízesebbek. Ízük lehet parfümös, emlékeztethez a zöld almáéra és szamócáéra. Amikor a szirmokat szedjük, távolítsuk el az alsó, fehéres részt! Édességeket, desszerteket, salátákat ízesíthetünk velük. A kandírozott rózsasziromhoz bármilyen illatos és főként permetezetlen rózsafajta megfelelő. A szirmokat egyenként ecseteljük be egy tojás nem habosra összekevert fehérjével, majd hintsük be porcukorral, és végül hagyjuk száradni!